Sajtószoba

A júliusi pályázat 2014. július 15-től augusztus 15-ig áll nyitva azon egyetemisták és főiskolások számára akik felvételt nyertek a Szerb Köztársaságban akkreditált szakfőiskolai, akadémiai alap- illetve osztatlan képzés első évfolyamára és magyar nyelven végezték általános vagy középiskolai tanulmányaikat a határozat rendelkezéseivel összhangban.

A meghívásos pályázaton hét civil szervezet pályázhat. A pályázatok beérkezésének határideje 2014. július 24.

Az MNT négyéves munkáját összegezte szerdai ülésén a tanács

Dr. Korhecz Tamás: Az emberek ma már jól ismerik és nem keverik össze egyik politikai párttal sem az MNT-t

A hetvenedik évfordulóhoz közelednek az 1944-45-ös atrocitások, kivégzések eseményei – Az elvégzett tudományos munka, a készülő rendezvények szavatolni fogják a méltóságteljes főhajtást

A pályázati felhívás célja a szórvány – tömb, illetve a falu – város között megvalósuló olyan konkrét civil szervezeti együttműködések támogatása, amelyek során az erősebb tömb-magyar, illetve városi civil szervezetek segítik a szórvány-magyar, illetve falusi szervezetek munkáját.

Az egyesületek programokra, működésre és eszközbeszerzésre is pályázhattak

" A Magyar Nemzeti Tanács, a kulturális autonómia választott szerveként szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy színjátszásunk működési feltételei minél jobbak legyenek, az erőforrásaink segítségével minél több ember élvezhesse az előadásokat, minden színházunk megtalálja a maga szerepét és helyét közösségünk kulturális palettáján." - mondta Dr. Korhecz Tamás, az MNT elnöke

Területi és nem területi autonómia az összehasonlító, a nemzetközi és a tételes jogban címmel tart magyar nyelvű jogi-tudományos tanácskozást a Magyar Nemzeti Tanács és a Dr. Lazar Vrkatić Jogi és Üzleti Tanulmányok Kara

Egy aktuális felmérésből kiderült: Az MNT ösztöndíjprogramjának köszönhetően erősödik a vajdasági magyarsághoz való tartozás érzése