Sajtószoba

Lovas Ildikó, az MNT kulturális tanácsosa: Szabadka nem lehet a ,,fesztiválabbak” városa – Ez nem csak művész(et)i szempont, hanem a kulturális turizmust is építő szemlélet

Összesen 35 olyan középiskolában jártak az MNT és a VaMaDiSz képviselői a felsőoktatási tájékoztató körút során, amelyben magyar végzős diákok tanulnak. Idén először szervezték meg közösen a körutat és készítették el a tájékoztató füzet

A Pannon RTV az új felszereléssel a legmodernebb regionális televízió lett

A szabadkai önkormányzat átveszi a nemzeti tanácsok által eddig pénzelt iskolabuszok finanszírozását. Ez eddig is az önkormányzat kötelezettsége lett volna, de az előző hatalom ezt figyelmen kívül hagyta – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet Szabadka polgármestere és a nemzeti tanácsok képviselői tartottak a megbeszélés után.

A Magyar Nemzeti Tanács csütörtöki, 40. rendes ülésén elfogadták a 2014–2020-as időszakra vonatkozó Tudományügyi Stratégiát. Ez az MNT nyolcadik fejlesztési stratégiája. Az ülésen az MNT által alapított, vagy társalapított intézmények tavalyi évi szakmai és pénzügyi beszámolóit, valamint a tanács 2013. évi zárszámadását és a Közigazgatási Hivatal tavalyi munkájáról szóló beszámolót is elfogadták.

2013 a külhoni kisiskolások éve alkalmából a KIM Nemzetpolitikai Államtitkársága a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával egy osztálytanítóknak szóló módszertani csomagot dolgozott ki, amelyet a Magyar Nemzeti Tanács sokszorosított 200 példányban, és amelyet minden, a Vajdaságban magyarul oktató osztálytanító kézhez kap.

A pénzügyi jelentések szerint nyereségesen zárták a 2013-as évet a Magyar Nemzeti Tanács által alapított médiumok. Takarékossági intézkedések, arculatváltás és az együttműködések kiszélesítése jellemezte a vajdasági médiaházak tevékenységét.

Lovas Ildikó: Azt kívántuk elérni, hogy a művelődési élet szubjektumai, az egyes földrajzi területek arányosabban, méltányosabban legyenek képviselve a támogatások szintjén

Kétkötetes magyar tankönyvcsomaggal állt elő 2013-ban a Magyar Nemzeti Tanács. A nyelvkönyv 1000 példányban jelent meg a Forum Könyvkiadó gondozásában. A kiadvány szerzői: Andrić Edit, Gyöngyösi Lívia és Hetesy Bálint. A szerb anyanyelvűek számára összeállított tankönyvcsomag CD-mellékletet is tartalmaz.