Sajtószoba
A jelen pályázati felhívás 2014.szeptember 1-től november 15-ig áll nyitva a hallgatók előtt. Összesen 20 mesterképzésben és 10 doktori képzésben részt vevő hallgató kaphat támogatást.
A jelen pályázati felhívás 2014. szeptember 1-től 2014. november 10-ig áll nyitva a demonstrátori ösztöndíjakra pályázók részére, és legfeljebb 70 hallgató részülhet támogatásban.
Idén hozzávetőlegesen 1600 magyar tagozatos elsős kisdiák kap tanszercsomagot a Magyar Nemzeti Tanács jóvoltából. A gyerekek az iskolájukban kapják meg a minőségi termékekből álló felszerelést, amelynek idén bővült a tartalma.
Szent István ezer esztendeje szilárd keresztény alapokon államot épített Európa közepén, idegen népek gyűrűjében. Az államalapítás nem volt népszerű, sem könnyű, súlyos áldozatokkal és könnyekkel járt, de ezek az alapok immár ezer esztendeje állják a hullámverést, dacolnak a viharokkal és a romlással.
Továbbra is fontos, hogy minél többen iratkozzanak fel a külön választói névjegyzékre
Állami kitüntetéseket és szakmai díjakat adott át Balog Zoltán miniszter Budapesten
Értesítjük a választópolgárokat, hogy a Nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény rendelkezéseinek értelmében az esedékes nemzeti tanácsi választásokat októberben szervezik meg.
A pályázók útiköltségtérítésre kérhettek támogást, amely a tömbben és a szórványban működő magyar civil szervezetek kapcsolattartása folyamán merülnek fel.
A pályázatra összesen beérkezett 6 kérelem közül mind a 6 pályázó támogatásban részesül összesen 756.430,00 dinár értékben.
A pályázaton legfeljebb 300 egyetemistát és főiskolai hallgatót támogat az MNT. Jelentkezési határidő: augusztus 15.