Hírek a kultúrából
„A forrás vize adott…”
A Magyar Nemzeti Tanács a Forum Könyvkiadó Intézettel közösen regénypályázatot indít
,,Az életet szerettem. Azt, ami lüktet,
azt, ami vágtat a vér rohamán.”
(Kosztolányi Dezső: Magánbeszéd)
A nemzeti tanácsok által kiemelt jelentőségűnek minősített kulturális intézmények körüli vita valószínűleg egy tartományi képviselőházi rendelet elfogadása után oldódik majd meg
Péntek este tartották meg a zentai Művelődési Házban a magyar kultúra napjának délvidéki központi ünnepségét, amelyet az idén Liszt Ferenc születésének kétszázadik és Lányi Ernő születésének százötvenedik évfordulója jegyében szerveztek meg. A rendezvényen Lovas Ildikó, az MNT kulturális tanácsosa is ünnepi beszédét tartott, amelynek szövegét itt olvashatják el.
Kovács Frigyes: A Vajdasági Magyar Nemzeti Színház is hozzájárul, hogy itthon érezzük magunkat a szülőföldünkön
Vajdasági Magyar Nemzeti Színház néven végre önálló jogi személyként szeretne működni a Népszínház Magyar Társulata
Októberben fog dönteni a Magyar Nemzeti Tanács az újabb kiemelt jelentőségű intézményekről, rendezvényekről és díjakról