Pályázati felhívás a 2014-as évre vonatkozó Várady kiválósági ösztöndíj-hitelek odaítélésére
SZERB KÖZTÁRSASÁG - VAJDASÁG AUTONÓM TARTOMÁNY
A MAGYAR NEMZETI TANÁCS
Közigazgatási Hivatala
AMagyar Nemzeti Tanács Várady kiválósági ösztöndíj-hitel pályázati felhívásáról, a pályázat lebonyolításáról és a kérelmek elbírálásáról szóló határozata (elfogadva 2013. július 1-én, H/8/2013 iratszám és 2013. szeptember 11-én H/12/2013 alatt)valamint a Tanács elnökének a Magyar Nemzeti Tanács által 2013. évben odaítélendő Várady kiválósági ösztöndíj-hitelre vonatkozó pályázati felhívás kiírásáról szóló határozatának (meghozva: 2014. augusztus 28-án MNT-001637/K/2014-J/400/1 iratszám alatt) rendelkezései alapján a Magyar Nemzeti Tanács,
PÁLYÁZATOT
hirdet a 2014-as évre vonatkozó Várady kiválósági ösztöndíj-hitelek odaítélésére
I. A PÁLYÁZAT FELTÉTELEI
A Magyar Nemzeti Tanács H/8/2013 és H/12/2013 iratszámú határozata alapján azok a személyek pályázhatnak az MNT Várady kiválósági ösztöndíj-hitelre a 2014. évben akik az alábbi feltételek mindegyikének megfelelnek:
- első ízben nyert felvételt akkreditált akadémiai mester képzés (MSc) első évfolyamára vagy PhD képzés első illetve második évfolyamára
- a Szerb Köztársaság területén megvalósuló akkreditált akadémiai mester képzés (MSc) vagy akkreditált PhD képzésre nyert felvételt,
- magyar nyelven végezte az általános vagy a középiskolát
A jelen pályázati felhívás 2014.szeptember 1-től november 15-ig áll nyitva a hallgatók előtt.
II. A KIOSZTÁSRA KERÜLŐ ÖSZTÖNDÍJAK SZÁMA ÉS NAGYSÁGA
Az ezen pályázati kiírás alapján kiosztásra kerülő ösztöndíj-hitelek száma:
- a Szerb Köztársaság területén megvalósuló akkreditált akadémiai mester képzés (MSc) első évfolyamára első ízben felvételt nyert hallgatók részére:__20___ .
- a Szerb Köztársaság területén megvalósuló akkreditált PhD képzés első illetve második évfolyamára első ízben felvételt nyert hallgatók részére:__10___ .
Amennyiben a Phd képzésre nem lesz betöltve az előlátott létszám a szabad létszám használható a mester képzés (Msc)-re jelenkező hallgatók ösztöndíj-hitelezésére.
Az ösztöndíj-hiteleket (a továbbiakban: ösztöndíjakat) a jogosultságot megszerző hallgató egy tanévre nyeri el és azt a tanévben tíz hónapon keresztül folyósítják a számára.
Az ösztöndíjak havi összege nettó az akkreditált akadémiai mester képzés MSc esetében 150 euró dinár ellenértéke (a Szerb Nemzeti Bank által az odaítélés napján meghatározott középárfolyam szerint), míg az akkreditált PhD képzés esetében 160 euró dinár ellenértéke (a Szerb Nemzeti Bank által az odaítélés napján meghatározott középárfolyam szerint.
Az ösztöndíjra jogosult hallgató és a Közigazgatási Hivatal az ösztöndíjszerződésben szabályozzák az ösztöndíj dinárösszegének módosítását jelentősebb devizaárfolyam módosulás esetére.
A Közigazgatási Hivatallal kötött szerződés meghatározza az ösztöndíjak nagyságát, havi folyósításának idejét, a folyósítási hónapok számát éves szinten, a jogosultsági feltételek megszűnését, az ösztöndíj részbeni és teljes visszafizetési kötelezettségének eseteit és a szerződő feleket érintő egyéb jogokat és kötelezettségeket, ezen határozat rendelkezéseinek értelmében.
III. A PÁLYÁZÁS MÓDJA
A pályázatot kizárólag a Magyar Nemzeti Tanács által közzétett formanyomtatványokon lehet beadni. A pályázati kérelmet (V1 melléklet) két eredeti példányban, a nyilatkozatot (V2 melléklet), adatkezelési hozzájárulást (V3) és a II. nyilatkozatot (V4) pedig egy eredeti példányban kell átadni zárt borítékban.
A pályázati kérelmet (V1 melléklet) elektronikus formában kell kitölteni és rögzíteni.
A teljes pályázati dokumentáció (a formanyomtatványokkal együtt) 2014. szeptember 1-től vehető át a CMH Információs Irodáiban, illetve letölthető a Magyar Nemzeti Tanács (www.mnt.org.rs, www.mntosztondij.org.rs) honlapjáról.
A pályázati formanyomtatványokhoz a következő iratokat (és iratmásolatokat) kell csatolnia a pályázónak:
1./ a születési anyakönyvi kivonat fénymásolata,
2./az általános vagy középiskola magyar nyelven történő befejezéséről szóló igazolás fénymásolata,
3./az eddigi felsőfokú tanulmányok során elért tanulmányi átlagról szóló igazolás egy eredeti példányban, vagy annak hitelesített másolata,
4./az MSc vagy PhD képzésre történő felvételről szóló igazolás vagy annak hitelesített másolata,
5./ pályázati kérelem (V1) két eredeti példányban és elektronikus formában megküldve,
6./ nyilatkozat (V2) egy eredeti példányban,
7./ nyilatkozat (V3) egy eredeti példányban,
Szükség szerint:
8./nyilatkozat (V4) egy eredeti példányban,
Az iratok hitelesítése az eredeti bemutatása mellett a CMH Információs Irodáiban díjmentesen elvégezhető.
A pályázatokat magyar nyelven kell benyújtani.
A pályázatok átadásának határideje: 2014. november 15.
A pályázatokat a jelentkezők zárt borítékban adhatják át a CMH Információs Irodáiban:
SZABADKAI INFORMÁCIÓS IRODA, 24 000 Szabadka, Ptujska1.,
Tel.: 024/670-031, cmh.szabadka@gmail.com
ZENTAI INFORMÁCIÓS IRODA, 24 400 Zenta, Boška Jugovića 20/a
Tel.: 024/811-727, cmhzenta@vmmi.org
ZOMBORI INFORMÁCIÓS IRODA, 25 000 Zombor, Venac Petra Bojovića13.
Tel.: 025/442-910, cmhzombor@open.telekom.rs
NAGYBECSKEREKI INFORMÁCIÓS IRODA,23 000 Nagybecskerek, Petefijeva1.
Tel.: 023/510-251, cmhnagybecskerek@gmail.com
TEMERINI INFORMÁCIÓS IRODA, 21 235 Temerin, Novosadska u. 344.
Tel.: 021/842-373, cmhtem@gmail.com
ÚJVIDÉKI INFORMÁCIÓS IRODA, 21 000 Újvidék, Svetozara Miletića 4.
Tel.: 021/420-107,cmhujvidek@gmail.com
Postai továbbítással a pályázatok a következő címre küldhetők:
MAGYAR NEMZETI TANÁCS KÖZIGAZGATÁSI HIVATALA
24 000 Szabadka, Ago Mamužić u 11/II.
A pályázatokat az „VÁRADY KIVÁLÓSÁGI ÖSZTÖNDÍJ-HITEL” - ne nyisd fel” megjelöléssel, ellátva a pályázó nevével és címével kell beadni
IV. ELBÍRÁLÁSI MÉRCÉK, ELBÍRÁLÁS
Az ezen határozat alapján határidőben beadott pályázatokat a Tanács elnökének végzésével létrehozott Pályázati Bizottság bírálja el, amelynek tagjai Dr. Várady Tibor, az MNT Közigazgatási Hivatalának javaslatára megválasztott tag és az egyéb adományozók javaslatára megválasztott tag.
A határidőben beadott pályázatokat Pályázati Bizottság bírálja el kategóriánként.
A pályázati rangsor megállapításánál előnyt jelent:
-az előző tanulmányok során elért tanulmányi átlag,
-a megjelentetett tudományos publikációk száma és minősítése,
-a tudományos szakmai konferenciákon való részvétel,
-oktatói státus megléte felsőoktatási intézményben,
-amennyiben az illető az MNT ösztöndíjasa volt,
-amennyiben a hallgató olyan területeken tanul, amelyen aránytalanul kevés a magyar nemzetiségű szakember vagy amelyeken nagy a túljelentkezés a beiratkozásnál,
-a világnyelvek magas szintű ismerete,
-amennyiben a hallgató költségvetés terhére tanul,
A Pályázati Bizottság a pályázatok elbírálása során ezen Határozat keretei között diszkréciós mérlegelési joggal rendelkezik, de döntéseit köteles megindokolni.
A határidőben beadott pályázatok AMagyar Nemzeti Tanács Várady kiválósági ösztöndíj-hitel pályázati felhívásáról, a pályázat lebonyolításáról és a kérelmek elbírálásáról szóló határozata (elfogadva 2013. július 1-én, H/8/2013 iratszám és 2013. szeptember 11-én H/12/2013 alatt)alapján kerülnek elbírálásra és rangsorolásra. A határozat szövege letölthető a Magyar Nemzeti Tanács honlapjáról. (www.mnt.org.rs.)
- A pályázati eredményként meghirdetésre kerülő jogosultsági rangsorról a Pályázati Bizottság külön határozattal dönt.
- A Pályázati Bizottság döntése ellen fellebbezésnek nincs helye, de a kihirdetett döntés ellen a pályázók három napon belül kifogást emelhetnek a Magyar Nemzeti Tanács elnökénél, amennyiben a rangsor ellentétes a Magyar Nemzeti Tanács határozatával, illetve ténybeli tévedésen alapul. A benyújtott kifogásokról a Magyar Nemzeti Tanács elnöke nyolc napon belül dönt.
- A jogosultsági rangsorról meghozott döntésről a pályázók hivatalos írásos értesítést kapnak, de az a Magyar Nemzeti Tanács hivatalos honlapján is kihirdetésre kerül.
- A késve érkezett, hiányos vagy szabálytalanul kitöltött, nem a pályázó személy által aláírt valamint a pályázat tárgyától eltérő kérelmeket a Magyar Nemzeti Tanács Közigazgatási Hivatala illetve a Pályázati Bizottság érdemi elbírálás nélkül elutasítja.
- A Magyar Nemzeti Tanács Közigazgatási Hivatala illetve a Pályázati Bizottság a jelentkezőktől szükség szerint kiegészítő dokumentumokat és információt, illetve hiánypótlást kérhet a pályázati határidőn belül.
- A jelentkezési űrlapot és a mellékelt dokumentumokat a Közigazgatási Hivatal nem küldi vissza.
V. AZ ÖSZTÖNDÍJAK FOLYÓSÍTÁSA
Az elbírálást követően a sikeres pályázók a Közigazgatási Hivatallal szerződést kötnek, amely szerződés meghatározza az ösztöndíjak nagyságát, havi folyósításának idejét, a folyósítási hónapok számát éves szinten, a jogosultsági feltételek megszűnését, az ösztöndíj visszafizetési kötelezettségének eseteit és a szerződő feleket érintő egyéb jogokat és kötelezettségeket a Magyar Nemzeti Tanács által elfogadott, fent említett határozata rendelkezéseinek értelmében.
A hallgató a szerződés aláírásával szerez jogot az ösztöndíj folyósítására.
Dr. Korhecz Tamás s.k.
a Magyar Nemzeti Tanács elnöke
V1 pályázati űrlap: