Pályázati felhívás a 2014-es évre vonatkozó médiában foglalkoztatottak ösztöndíjának odaítéléséree

A Magyar Nemzeti Tanács Közigazgatási Hivatala A 2011-2016-os időszakra elfogadott Vajdasági Magyar Médiastratégia Közigazgatási Hivatal általi végrehajtásra vonatkozó záradék 1.) pontja (elfogadva 2011. november 22-én Z/90/2011 iratszámalatt) alapján, A 2011-2016-os időszakra elfogadott Vajdasági Magyar Médiastratégia vonatkozó rendelkezéseivel összhangban, és a Magyar Nemzeti Tanács Közigazgatási Hivatala elnökének A Magyar  Nemzeti Tanács által a 2014/2015-es tanévre odaítélendő a médiában foglalkoztatottak ösztöndíjára vonatkozó pályázati felhívás kiírásáról szóló határozat (meghozva 2014. szeptember 12-én MNT-1723/K/2014-J/403/1iratszám alatt) rendelkezései alapján,  a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával,

 

 

PÁLYÁZATOT

HIRDET A MÉDIÁBAN FOGLALKOZTATOTTAK ÖSZTÖNDÍJÁNAK ODAÍTÉLÉSÉRE

A 2014/2015-ES TANÉVRE VONATKOZÓLAG

 

I.                   A PÁLYÁZAT FELTÉTELEI

 A Magyar Nemzeti Tanács 2014/2015-es tanévre odaítélendő a médiában foglalkoztatottak  felsőoktatási ösztöndíjára azok a szerbiai lakhellyel rendelkező magánszemélyek pályázhatnak, akik az alábbi feltételek mindegyikének megfelelnek:

 - munkaviszonyban vannak a Vajdaság Autonóm Tartományban működő valamely magyar nyelvű köztájékoztatást szolgáltató nyomtatott, elektronikus vagy online médiumban, ahol magyar nyelven újságírói, riporteri munkát végeznek,

 - tanulmányaikat akkreditált szakfőiskolai, akadémiai alap- illetve osztatlan képzésen folytatják,

  - magyar nyelven végezték az általános vagy a középiskolai tanulmányaikat.

A jelen pályázati felhívás 2014. szeptember 15-től október 15-ig áll nyitva. 

 

II.                A KIOSZTÁSRA KERÜLŐ ÖSZTÖNDÍJAK SZÁMA ÉS NAGYSÁGA

Az ezen pályázati kiírás alapján kiosztásra kerülő ösztöndíjak száma a Magyar Nemzeti Tanács költségvetési lehetőségeitől függ, de legkevesebb 7.

Az ösztöndíj havi összege nettó 80 euró dinár ellenértéke (a Szerb Nemzeti Bank által az odaítélés napján meghatározott középárfolyam szerint), amelynek pontosítására  a Közigazgatási Hivatallal megkötendő szerződésben kerül sor. Az ösztöndíjat az MNT a 2014/2015. tanév folyamán október hónaptól kezdődően 10 hónapon keresztül folyósítja.

 

III.             A PÁLYÁZÁS MÓDJA

A pályázatot kizárólag a Magyar Nemzeti Tanács által közzétett formanyomtatványokon lehet beadni. A pályázati kérelmet (T1 melléklet) két eredeti példányban, a nyilatkozatot (T2 melléklet) és adatkezelési hozzájárulást (T3) pedig egy-egy eredeti példányban kell átadni zárt borítékban.

A teljes pályázati dokumentáció (a formanyomtatványokkal együtt) 2014 szeptember 15-től letölthető a Magyar Nemzeti Tanács (www.mnt.org.rs)  honlapjáról.

A pályázati formanyomtatványokhoz a következő iratokat (ill. iratmásolatokat) kell csatolnia a pályázónak:  

·         a születési anyakönyvi kivonat fénymásolata,

·         az általános iskola magyar nyelven történő befejezéséről szóló igazolás fénymásolata, amennyiben a hallgató a középiskolai tanulmányait nem magyar nyelven végezte,

·         a középiskolai tanulmányok során szerzett év végi bizonyítványok fénymásolata,

·         a felsőoktatási intézménybe való felvételről, illetve a folyó szemeszter/tanév beírásáról szóló igazolás (eredeti vagy hitelesített fénymásolat),

·         foglalkoztatási bizonylat a munkaadótól (eredeti vagy hitelesített fénymásolat),

·       az eddigi tanulmányai eredményeiről szóló igazolás (amennyiben nem elsős hallgatóról van szó), (eredeti vagy hitelesített fénymásolat),

·       az eddigi szakmai eredményeire vonatkozó (a média területén) munkáltatói értékelés, ösztöndíjaztatási ajánlás (eredeti vagy hitelesített fénymásolat),

         A pályázatokat magyar nyelven kell benyújtani.

     Az iratok hitelesítése az eredeti bemutatása mellett a Magyar Nemzeti Tanács Közigazgatási Hivatalában elvégezhető.

     A pályázatok átadásának határideje: 2014. október 15.

 

  A pályázatokat a jelentkezők zárt borítékban adhatják át a Magyar Nemzeti Tanács Közigazgatási Hivatalában: 24000 Szabadka, Ago Mamužić u 11/II., Tel.: 024/524-534, office@mnt.org.rs

 

Postai továbbítással a pályázatok a következő címre küldhetők:

MAGYAR NEMZETI TANÁCS KÖZIGAZGATÁSI HIVATALA, 24 000 Szabadka, Ago Mamužić u 11/II.

A pályázatokat az „MÉDIA-ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT 2014/2015 - ne nyisd fel” megjelöléssel ellátva, a pályázó nevével és  címével  kell beadni.

 

IV.              ELBÍRÁLÁS

A pályázat elbírálása során a Közigazgatási Hivatal elnöke, az érvényes pályázatokat  a kövekező szempontok figyelembe vételével rangsorolja:

- középiskolai tanulmányi eredmények az első éves hallgatók esetében, az eddigi tanulmányok eredményei a felsőbb évesek esetében,

- eddigi szakmai eredményei a média területén, munkáltatói értékelés/ajánlás,

- a választott felsőoktatási szakirány és az eddigi újságírói munka közötti szoros összefüggés,

- családi, szociális körülmények, családos jelöltek előnyt élveznek.

-   A pályázati eredményként meghirdetésre kerülő jogosultsági rangsorról a Közigazgatási Hivatal elnöke külön határozattal dönt.

-  A Közigazgatási Hivatal elnökének döntése ellen fellebbezésnek nincs helye, de a kihirdetett döntés ellen a pályázók három napon belül kifogást emelhetnek a Magyar Nemzeti Tanács elnökénél, amennyiben a rangsor ellentétes a pályázati kiírásban meghatározottakkal, illetve ténybeli tévedésen alapul. A benyújtott kifogásokról a Magyar Nemzeti Tanács elnöke  nyolc napon belül dönt.  

-  A jogosultsági rangsorról meghozott döntésről a pályázók hivatalos írásos értesítést kapnak, de az a Magyar Nemzeti Tanács hivatalos honlapján is kihirdetésre kerül.

-  A késve érkezett, hiányos vagy szabálytalanul kitöltött, nem a pályázó személy által aláírt, valamint a pályázat tárgyától eltérő kérelmeket a Magyar Nemzeti Tanács Közigazgatási Hivatala érdemi elbírálás nélkül elutasítja. 

-  A Magyar Nemzeti Tanács Közigazgatási Hivatala a jelentkezőktől szükség szerint kiegészítő dokumentumokat és információt, illetve hiánypótlást kérhet a pályázati határidőn belül.

-  A jelentkezési űrlapot és a mellékelt dokumentumokat a Közigazgatási Hivatal nem küldi vissza.

 

V.        AZ ÖSZTÖNDÍJAK FOLYÓSÍTÁSA

Az elbírálást követően a sikeres pályázók a Közigazgatási Hivatallal szerződést kötnek, amely szerződés meghatározza az ösztöndíjak nagyságát, havi folyósításának idejét, a folyósítási hónapok számát éves szinten, a jogosultsági feltételek megszűnését, az ösztöndíj visszafizetési kötelezettségének eseteit és a szerződő feleket érintő egyéb jogokat és kötelezettségeket.

A hallgató a szerződés aláírásával szerez jogot az ösztöndíj folyósítására.

                                                                                

Várkonyi Zsolt

                                                      a Magyar Nemzeti Tanács Közigazgatási Hivatalának elnöke